1211 Budapest, Szállító u. 3.
Within Temptation – Bleed Out 2024 Tour
Within Temptation: meghirdette 2024-es turnéját a zenekar, Budapestre is ellátogatnak
Már kaphatók a jegyek a jövő októberi koncertre
Különleges és látványos élményekkel várja 2024-ben a közönséget a Within Temptation: a kontinens egyik legsikeresebb metal zenekara ma hirdette meg Bleed Out című jövő évi turnéját, ami az Egyesült Királyságot és Európát érinti. Az egy év múlva induló koncertsorozat a holland szimfonikus metal csapat friss, szintén Bleed Out című lemezét mutatja majd be. Budapestre 2024. október 18-án érkeznek, a Barba Negrában lépnek majd fel.
Ez a turné lesz az első nagyszabású élő produkciója a Within Temptationnek a 2022-es Worlds Collide turné óta, ahol az Evanescence-szel közösen járták be Európát. Magyarország akkor kimaradt a sorból, ezúttal azonban a Barba Negraban térnek majd vissza.
A turné tárgya, a Bleed Out nagylemez most október 20-án jelenik majd meg. Sharon den Adel, a zenekar énekesnője azt is kiemelte, hogy a koncertek nem csak a Within Temptation nyolcadik nagylemezéről szólnak majd, hanem “megerősítésről” (empowerment) is: a koncertekre kilátogatók megtapasztalhatják az a tüzet és szenvedélyt, ami a zenekart élőben jellemzi. Az albumhoz tartozó legutóbbi kislemez a Ritual, ami szeptember végén jelent meg, és itt meghallgatható. A korábban megjelent címadó dal videója pedig itt látható: https://youtu.be/dBilK-h3lRQ
2024.október 18-át tehát már most írjuk be a naptárunkba, ekkor érkezik Within Temptation Budapestre.
A zenekar weboldalán VIP csomagot is vásárolhatunk a jegy mellé.
Jegyek a Tixa és a Rock1 hálózatában érhetők el.
https://jegy.rock1.hu/within-temptation_20241018
https://tixa.hu/within_temptation_bn
Jegyárak:
early bird-13.900 Ft (limitált)
elővétel-15.900 Ft
koncert napján-17.900 Ft
Balkon jegy: 18.900 Ft (limitált)